„Tartsd meg, Isten, jó királyunk, magyarok királyát!”

2011. augusztus 16., címkék: erdélyi egyházkerület, kalotaszegi egyházmegye, reformátusok lapja

Ha a kalotaszegi dombok között a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat templomrajzaira emlékeztető, négy fiatornyos templomocskát látunk, biztosak lehetünk abban, hogy magyarok lakta református faluhoz értünk. Az István királyról elnevezett erdélyi településen az augusztus 20. előtti napokban jártunk.

"Felelősséggel tartozunk azok iránt, akiket reánk bízott Isten" – Beszélgetés Ferencz László leköszönő kalotaszegi esperessel

2010. március 10., címkék: kalotaszegi egyházmegye, Határon túl, interjú, ferencz lászló

Harmincöt esztendeje lelkész, pedig nem is akart az lenni. A hivatás választotta őt, Ferencz László pedig nem bánja. Kalotaszegen született, de még kisgyerekként elkerült onnan messze, Székelyföldre. Szinte csodával határos fordulatok vezérelték vissza szülőfaluja, Nyárszó parókiájára. 15 éve a kalotaszegi egyházmegye vezetője, ám orvosa tanácsára esperesi tisztségét már csak a nyár elején esedékes egyházmegyei közgyűlésig tölt be. Jelen volt a kalotaszegi egyházmegye újraalakulásánál is, és láthatta, a változások után hogyan alakult a kalotaszegi tájegység és az egyház sorsa.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.